Logo
Hétköznapi Hősök Ifjúsági Egyesület

Íjválasztáshoz

Figyelem! Új ablakban nyissa meg. PDFNyomtatásE-mail

Írta: The

 

Nemrégiben találtam egy jó kis írást a "hálón", amely végigolvasva talán hasznos segítségünkre lehet az első megvásárolandó íjunk kiválasztásánál.

Köszönet a korrekt ismertetőért a szerzőnek...

 

 

Kor és nem

Kicsiknek kicsi íj dukál. A húzóerő itt különösen fontos. Nem szabad erős íjat adni gyerekek kezébe, mert nemcsak hogy feleslegesen hamar elfáradnak és feladják, hanem egyoldalúan és fölöslegesen is terheljük őket. Íjat akkor adhatunk a gyerek kezébe, ha már képes arra, hogy az íj megfeszítéséhez szükséges sokféle mozdulatot összehangolja és megértse, érezze.

Ez körülbelül 3-4 éves kor, de ekkor még messze van az önálló lövéstől, viszont már kivitelez egy-egy szép húzást a kicsi. Ötéves kor tájától már egész ügyes és önálló lesz a gyerek ebben is. Ebben a korban természetesen még véletlenül sem szabad erőltetni az íjászatot, inkább hagyni kell, hogy kedvére rohangáljon a drágán megvett íjjal – persze vesszők nélkül - és néha lőjön egyet apa vagy anya céltáblájára egy méterről. Ekkortájt 12-15 font húzóerő nagyon sokáig, évekig elég.

Nagyobb gyerekeknek és fél-kamaszoknak 25 font már nem árt, de egyes íjtípusokból a 30 font sem sok. A felügyelet minden korban fontos, mondhatnám, fontosabb, mint az íj. Az íj hivatalosan sporteszköz, de minden íjfeszítő tudja, hogy valójában egy igen hatékony fegyvert tart a kezében. A gyermekek ebbe még inkább beleélik magukat, de jobb, ha nem hagyjuk nekik kipróbálni ezt.

Íjban a hölgyek sem szoktak 30-35 font fölé menni, de ez sem ökölszabály. Bevallom őszintén, nem tudom a hölgyeknek mi a fontos igazán. Elég sok íjász hölgyet ismerek és a legkülönfélébb íjakkal lőnek.

Az igazság persze az, hogy legtöbbször nem ők maguk választják ki az első íjat, hanem az életük párja veszi meg nekik, gondos mérlegelések után. Pedig, megfigyeltem, hogy a Hölgyek bármilyen íjjal képesek jól lőni, mert valahogy nem zavarja őket az a sok külsőség, ami az igazi férfit a végletekig lebénítja és elvonja a figyelmünket magáról a lövésről. Mi férfiak pontosan tudjuk, hogy mitől ideális az íj és ezt el is várjuk az íjunktól. Amennyiben nem olyan, akkor képesek vagyunk katasztrofálisan lőni, csak hogy igazoljuk önmagunkat. A hölgyek viszont képesek látványosan nem törődni ezzel és ennek következtében mogyorófa íjjal és bükkfa tiplivel is kitűnően meglövik a célt. Egyesek valószínű a háztartási eszközök bármelyikével is képesek ugyanerre… csak még nem próbálták.

A Hölgyeknél valószínű különösen igaz: a jó íj az, amelyik tetszik.

Fonterő

Erős embernek erős íjat! Azaz, mindenki a maga erejéhez mért íjat vegye meg. Kipróbálásnál nem szabad elfelejteni, hogy, amit a boltban egyszer sikerül kihúzni, azt a gyakorlás során százszor is ki kell tudni. Az íjászat lényege nem az erődemonstráció, hanem a cél meglövése. A versenyt általában nem az nyeri, akinek a legerősebb íja van.

A fonterő önmagában nem jellemzi az íjat. A fonterő a húzóerőt jelenti, azaz megtudjuk belőle, hogy mekkora erő kell ahhoz, hogy (általában) 28 colra kihúzzuk az íj húrját. Egyes esetekben, pl. Kassai íjaknál ez 30 colon van megadva vagy gyerekíjaknál 24 colon. Ennyi és nem több.

Amit nem tudunk meg belőle, hogy az íj ebből mennyit képes átadni a vesszőnek, vagyis a fonterő nem mutatja meg, hogy milyen hatékony az íjunk. Mérési eredmények alapján bizonyítható, hogy 10 font különbség esetén is előfordul, hogy a gyengébb íj gyorsabban indítja el a vesszőt, nagyobb energiát ad át. Az eredmény: ugyanolyan távolságon a vessző kevesebbet esik, a célzás könnyebb és biztosabb.

Vásárláskor mégis ez az egyetlen kiindulási adatunk, mert ezt a legkönnyebb megmérni, sőt, ez elég nagy biztonsággal előre kiszámítható a karok anyagából, hosszából, vastagságából stb.

Ugyanolyan íjból sem lesz a 10 font-tal erősebb ugyanannyival gyorsabb, mivel természetesen nem lineáris az összefüggés a húzóerő (a karban tárolt energia) és az energiaátadás között. Mégis, általában elmondható, hogy az átlag férfiember 40 fontot könnyedén megzaboláz, hölgyek valamivel kevesebbet, de a különbség nem lényeges, általában 5 font. Lovas íjászok gyengébb íjakkal is jól elvannak, mert ott a kezelhetőség jobban számít.

Vadászatra használt íjaknál alapfeltétel, hogy a húzóerő legalább az 50 fontot el kell érje. Újabb példája annak, hogy a törvényhozó a legkényelmesebben ellenőrizhető adathoz igyekszik nyúlni, ami nem a valósággal, hanem az adminisztrációval van kies összhangban. Nem is beszélve arról, hogy a törvényt olyan valakik alkották, akik nem vették a fáradtságot, hogy az íjak típusai között különbséget tegyenek.

Hatékonyság, gyorsaság

Az a kívánatos íj, amelyik ugyanolyan fonterő mellett a legnagyobb kezdősebességet képes adni a vesszőnek (és még jól kezelhető marad).

Ezt a tulajdonságot számos összetevő határozza meg.

· a húzóerő
· az íj anyaga és annak rugalmassága
· a karok kialakítása, előfeszítettsége, burkolata
· a szarvak állásszöge, hossza, szélessége
· a felajzás magassága
· a kifutó kialakítása a markolaton
· a lehetséges húzáshossz

Ezek összhangja adja ki az íjat.

Az íj anyaga

Jelen pillanatban, az alapvető építéstechnika alapján háromféle tradicionális íjat különíthetünk el.

A legleterjedtebbek és legtöbbször a legolcsóbbak a műgyanta íjak. A kar anyaga tehát műanyag. Ezek legtöbbször bőrrel bevontak, így maga a kar anyaga nem látszik. Az íj paramétereit a felhasznált műgyanta tulajdonságai határozzák meg. Ezek az íjak igénytelenek, környezeti paraméterekre kevésbé érzékenyek, mindamellett jól használhatók, a műanyag-érzés csak ritkán társul hozzájuk.

Egyel igényesebb kivitelezés a laminált íj. Ez az ősökhöz egy lépéssel közelebb van. Rendszerint (dupla) fa magra laminált műgyanta rétegeket jelent. A fa mag leginkább kőris és juhar szokott lenni, egzotikumok előfordulhatnak. A laminált rétegek sokfélék lehetnek, az egyszerű üvegszállal erősített gyantától a misztikus homályba burkolódzó TRH-ig minden. A laminátumok feladata, hogy az ínhoz és a szaruhoz hasonlóan az íj hátoldalán kifeszüljenek, míg a has-oldalán összetömörödjenek és oldáskor visszalökjék vagy - húzzák a kart eredeti helyzetébe. A fa mag általában csak a hordozó támaszték szerepét tölti be.

A legkifinomultabb hagyományőrzők számára elérhető az eredeti ín-fa-szaru rétegződésű, eredeti technikával és anyagokkal készült, kompozit íj. Az áruk nem sokban különbözik egy értékes régészeti leletétől, mondhatni eszmei a többi típushoz képest. Várható a csökkenés.

A drágaság oka az anyagigény. Az ilyen íj autentikus ragasztóanyaga a tokhal enyv. Nálunk a Vaskapu elkészülte óta nagyon kevés ilyet fogtak (a viza és a kecsege pl. tokhal-féle), beszerzési helye jelenleg elsősorban a volt Szovjetunió országai. Kínában cápa úszóhólyagból is főznek ilyen ragasztót, úgy látszik a porcos-halak úszóhólyagja az ideális.

Az íj hasának szarulemezét megfelelő szarvból, tülökből kell kivágni. Jelenleg a legelérhetőbb a vízi bivaly szarva, melyet szintén importálni kell. Természetesen más tülkök is megfelelőek. Érdekességképen megemlíthető, hogy a magyar szürke marha tülke, ebben a tekintetben nem a legjobb alapanyag, de honfoglaló eleink valószínű nem is pont ezzel a fajtával bíbelődtek bejövetelükkor, ezt a fajtát vélhetően a kunok hozták be.

Az ín, szerencsére itthon is rendelkezésre áll. Legjobb a legalacsonyabb zsírtartalmú szarvas ín, de más is megteszi. Az inakat általában a leghosszabb, csánk feszítő inakból nyerik ki. Az inak előkészítése babra munka, zsírtalanítani kell őket, ki kell áztatni, szálakra bontani, felrakni stb.

Ezekkel az íjakkal több a kézimunka is, elkészítésüket nehezebb sablonossá varázsolni és az egyes fázisok is elég nagy hozzáértést és odafigyelést kívánnak.

Egyéb anyagok is előfordulnak. Ismeretségi körömben megfordult már féderlapból készült íj is, ijesztően hangzik, de gyakorlatilag elpusztíthatatlan. A műgyanta mellett kezd teret hódítani a karbon is, de egyenlőre az ára miatt a „tradicionális” kategóriában nem jellemző.

A karok bőrborítása sok íjnak hagyományos éke. Érzékeny anyagoknál indokolható, de minden esetben levesz az íj hatékonyságából. A borítatlan íjak között vannak a leghatékonyabb fegyverek (Szimeiszter tatár, Grózer TRH-k stb.)

Előfeszítettség

Az előfeszítettség alatt a karok előrehajlását értjük az íj leajzott állapotában. Minél meredekebb a szög, azaz minél jobban előrehajlanak a karok, az íj annál inkább „C” alakú, tehát előfeszített. Az előfeszítettség következtében a karokban nagyobb energia tárolódhat, gyorsabb lesz az íj.

A túlzott előfeszítettség azt eredményezi, hogy a felajzásnál egy óvatlan mozdulattal könnyű kifordítani a kart. Rosszabb esetben ez oldáskor is bekövetkezhet. Tehát erősen előfeszített íj kezdőknek nem való. Felajzásukhoz indokolt az ajzó-szíj használata. Az előfeszítettség maximális mértékét a felhasznált anyag és annak vastagsága is meghatározza. Egyes íjak annyira ki vannak hegyezve, hogy bizonyos fonterő felett az anyagfeszültségek miatt garantált a rövid élettartamuk.

A mai gyártók rendszerint biztonsági formákra törekszenek, az előfeszítettség mértéke, egy-két kivételtől eltekintve csekély. A régi íjkészítők azonban erősen előfeszített íjakat készítettek, egyes típusok (török, kipcsak) szinte karikába hajlottak leajzáskor.

A felajzás magassága

A felajzás magassága a markolat belső oldala és a húr távolsága felajzott íjnál. Jelentősége többféle. Minél közelebb van a markolat a húrhoz, elvileg annál tovább húzható az íj, annál több energia tárolható benne és annál tovább képes a húr maga előtt tolni a vesszőt gyorsításkor. Ez azonban csak akkor igaz, ha az íj végig gyorsul, különben a vessző még az előtt elhagyja a húrt, hogy az visszatérne eredeti magasságába.

A másik jelentősége, hogy a szükséges vessző hossza ezzel a holt távolsággal rövidebb lehet, amennyiben az előfeszítettség megfelelő. A rövidebb vessző rendszerint merevebb és könnyebb is lehet, tehát gyorsabb és pontosabb. A markolat és a húr távolságának csökkentését a markolat hátra helyezésével lehet elérni, pl. a valódi kettős halmot mutató íjak esetében ilyesmi a helyzet.

A szarvak

A szarvak a pusztai íjak hatékonyságának forrása. A szkíták apró íjára hogyan került a későbbiekben szarv, én nem tudom. Az viszont bizonyos, hogy a pusztai íjakat elsősorban lovas népek használták, lovon pedig a nagy méret nem előnyös. A szarv éppen azt teszi lehetővé, hogy a plusz erőkart biztosítva, kisebb mérettel is ugyanolyan hatékony lehet az íj, mint az embermagas hosszúíjak vagy botíjak.

A szarv mérete és szöge meghatározza az íj paramétereit és az előfeszítettség mértékétől függően megadja a felajzott íj formáját is. A szarv úgy viselkedik, mint egy emelő. Húzáskor fokozatosan hátra feszül, majd oldáskor előrebólint és plusz gyorsítást ad az íjnak. Szerencsés esetben, a kihúzás végén hasonló hatás lép fel, mint a csigás íjak excenterénél, még ha nem is olyan kifejezett.

A szarv akkor jó, ha minél könnyebb és vékonyabb, hogy ne lassítsa az íjat, az energia ne a szarv mozgatására fordítódjon. A túl széles szarv, a beakasztott fülek fölösleges feszülése miatt, lassítja a húrt az eredeti helyzetbe való visszatérésben. Rosszul tervezett íjaknál előfordul, hogy a vessző sokkal előbb elhagyja a húrt, mint, ahogy a húr (és a szarv meg a kar) az eredeti helyzetébe visszatérne, azaz a gyorsítás utolsó fázisában valami lelassítja a visszatérést és az íj nem képes átadni a karokban tárolt energiát.

Előfordul az is, hogy az amúgy jó szarvállású íjhoz túl szűk füllel ellátott húrt alkalmazunk, mely a szarv hátuljában túl korán megakadva eleve nem engedi, hogy a szarv teljes úton munkát végezzen. Nagyobb füllel ellátott húr sok esetben segíthet ezen. Vigyázni kell, mert a túl nagy fül előidézheti azt, hogy a húr előre lecsúszik a szarvról és az íj súlyosan károsodhat.

Erősen előre bólintó szarvaknál vagy nagyon előfeszített íjakon húrnyerget alkalmaznak, ami a szarv hátsó oldalán, középen megvezeti a húrt, nem engedi azt a karok mellett előre csúszni és az íjat kifordulni. Közös megegyezés alapján külön kategória a húrzsámoly, amelynek a feladata, hogy pl. az eredeti kínai és mongol íjakon a külön fülekből és húrból összecsomózott íjhúr csomóját a szarv tövénél alátámassza, óvva az íjat a csomó ostromától. Ilyen íjakon nem is feltétel az előre bólintó szarv.

A szarvak oldalát néha szaruval vagy csontlapokkal erősítik. Ez vékony szarvaknál indokolt lehet, azonban legtöbbször csak díszítő elem.

A kifutó

A kifutó az íjak markolatán elhelyezett kis támaszték, mely alátámasztja a vesszőt anélkül, hogy kézzel hozzá kellene érnünk. Állandó, biztos kifutást biztosít. Ez a kis eszköz pusztai íjakon tilos. Azért mégis előfordul, de nem támogatandó!

A rövid előzmények után hozzá kell tenni, hogy szokás a markolatra csont, szaru (már poncolt fémet is láttam) betétet rakni. Ezek azonban nem emelkednek ki a markolat síkjából. Amennyiben mégis kiemelkednek nagyon fontos, hogy ne legyen rajtuk semmilyen perem (sajnos ilyet is látni), mert az szét fogja vágni a vesszők bandázsolását. Ezek legfőbb értelme, hogy a kifutó vesszőnél keményebbek és a vessző így nem koptatja a szépen polírozott fát. Állítólag a kifutás is gyorsabb rajta, melyet nemes egyszerűséggel marketingnek mondhatunk. A sima lakkon épp olyan gyors, nem is beszélve arról, hogy ezek a lapok gyakran maguk is a lakkréteg alatt vannak.

A kifutásnál az azért lényeges, hogy ne a markolat bandázsolásán fusson ki a vessző. Annak egy vége lehet csak, elkopik a bandázs. Ezen felül, a bandázs tényleg lassítja a vesszőt.

Húzáshossz

Nagyon fontos kérdés! A készítők mindig megadják, hogy milyen hosszon húzhatjuk ki az íjat a károsodás veszélye nélkül. A saját húzáshosszát mindenki megmérheti íj nélkül is. Kinyújtja az íjtartó kezét és a másikkal úgy tesz, mintha maximumot húzna, és valaki megméri a távolságot a két keze között. Ennél rövidebben húzható íjat senki ne vegyen magának.

A különböző húzásmódok húzáshossza is eltér. Kezdők jó, ha tudják, hogy a mediterrán húzás valamivel rövidebb, mint a mongol. Ezen kívül sokféle ponthoz lehet húzni, kinek-kinek ízlése szerint. Állhoz, orrhoz, archoz, vállhoz, mellhez, (kisgyermekek fülhöz).

Az íjak jellegzetes tulajdonsága a felkeményedés, mely a húzáshosszal összefügg. Az íj felkeményedése exponenciális és fokozatos kifeszítésnél eljut egy olyan pontra, ahol azt mondjuk, hogy fal van az íjban. Innen továbbhúzni már csak aránytalanul nagy energia árán lehet egész a törésig.

Az íjak fonterejét többnyire 28 colon adják, meg. A legtöbb ember pusztai íjával azonban ennél többet húz. A 28 colon 40 fontos íj extrém esetben akár 50 fontossá is válhat 31-32 colon. Az a jó íj, aminek a felkeményedése a hasznos húzáshosszon viszonylag folyamatos és csak a húzáshosszunkon túl ugrik meg hirtelen. Nincs kellemetlenebb, mint falig húzni egy íjat, amikor érezzük, hogy jó volna még egy col.

 

 

Fent

Keresés

Véletlen kép a galériából

juhasz01
Image Detail Image Download
Fent