Logo
Hétköznapi Hősök Ifjúsági Egyesület

DnD versenykaland - előzetes

Figyelem! Új ablakban nyissa meg. PDFNyomtatásE-mail

Írta: The

A Vándor újra meg újra megvizsgálta a nyomokat. Mélyen előregörnyedve, lassan haladt szekértől-szekérig, minden kis vérpettyezte fűcsomóra külön figyelmet fordítva, minden, a helyéről kimozdult követ gondosan visszaforgatva. Mintha azok válaszokkal tudnának szolgálni ki nem mondott kérdéseire. Kérdései márpedig voltak. Minél többet nézelődött, annál több tolakodott elő belőlük…

A támadás mikéntje egyszerű és véres mintaként feküdt előtte az országút porába rajzolva.

Három, esetleg négy varázshasználó (közülük legalább az egyik pap). És vagy kéttucatnyi jól felfegyverzett harcos. Ezek nagy része a levegőből érkezett. A láthatatlanság fátyla mögül előbújva…

Megdöbbentette a támadók szervezettsége és hatékonysága. A mindenütt jelen levő égésnyomok és az áldozatokon talált sebek némelyike pedig erős mágikus támogatottságot feltételezett. És még ott volt az a tény, hogy a támadók többsége a levegőből érkezett. Láthatatlanul. Súlyos fegyvereik és zabolázatlan vadságuk hamar eldöntötte a küzdelmet. Nem is küzdelem volt. A mészárlás sokkal találóbb elnevezés erre…

Legelőször a karaván védelmére felfogadott varázslót találta meg a halál. Első lépésként a mágia szövetéből épített védelmét rombolták le, majd alaposan megszórták nagy mennyiségű mágikus lövedékkel. Ezek egy részét még képes volt elnyelni a kis pajzs alakú bross a magiszter ruházatán, de a koncentrált támadás elég volt arra, hogy az összpontosításában megzavarja a misztikust. Arcán döbbent kifejezéssel, mellkasában fél-tucat nyílvesszővel érte utol a vég, pár szívdobbanással később. A védőknek jószerével megijedni sem volt idejük. Sokaknak még fegyvert előhúzni sem…

De valami mégsem volt rendjén ezzel az egésszel. Nem tudta megmagyarázni miért, egyszerűen csak „úgy” érezte. Ez nem a szokványos út-menti rablótámadások egyike volt. Nem. Ahhoz túlontúl gyors és elképesztően pontos. Ezt a szörnyűséget nem holmi vidéki rablóbáró emberei követték el…

Az áruból semmit nem vittek el, bár minden szekeret feltúrtak a támadók. Csupán ékszerek, arany, néhány fegyver, illetve az értékesebbnek ígérkező tárgyak hiányoznak a lajstromból.

Mintha csak valamit kerestek volna… ami talán nem is volt a szerencsétlenek birtokában.

Ha pedig ez így van, akkor egyetlen délről és keletről jövő karaván sincs pillanatnyilag biztonságban…

Szólnia kell az Őrmesternek, hogy a jelentésében feltétlen említse meg az őrjáratok megduplázásának szükségességét… És mindenképp érdemes lenne a közelmúltban Vízmélyébe érkezett karavánok háza táján is szétnézni. Talán ott vannak a válaszok valamelyik kereskedő lepecsételt, sötét ládájába zárva.

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Éhes volt nagyon… Immáron közel egy évezrede nem kóstolt vért. Nem csak fajtája bélit… Semmilyet. Éppen ezért, a vér és az életerő utáni mohó vágy úgy motoszkált éber tudata peremén, mint a férfikorba lépett ifjú gondolatai, egy kikapós fiatalasszony pompás idomai körül.

Állandó, szűnni nem akaró éhség a sötétben, kitörni készülő gyilkos szenvedély… És még valami. Egy idegen, mégis ismerős tudatcsíra felvillanása. Néhány pillanatnyi ideig csupán, az érzékelő-képessége határán… Közel.

Az ölés kényszere vérvörös virágként bontott szirmot az évszázados nélkülözés táptalaján… És a Vadállat őrjöngve esett neki elszaggathatatlan láncainak.

Majd hirtelen, minden további átmenet nélkül megszűnt annak a másiknak a közelsége. Ez nehezen ugyan, de képes volt megfékezni egy idő után az elméjét uraló őrületet…

Nem maradt más érzés utána, csak a szűnni nem akaró, mardosó éhség. Amely kiszorított jószerével minden más emléket és gondolatot. Jószerével…

Mert ekkor az ősi Rúnatárgyba börtönzött Rettenet megérzett valami változást. Azonnal taktikát váltott hát…

 

 

- Mondom, hogy megmozdú’t, na… Nem, nem képzelődék. Ha nem lenne csipáva’ teli a két szemed, te is láthattad vó’n… Mit...? Nem vó’t időm meginni azt a lőrét... Umberlee-re, mér’ hagytam megin’, hogy kirángassá' engemet ebbe a ködös éccakába… Ehh. Szép kis kalamajkába kevere’ te minket mindég, szépöcsém… Jó’van, na... De azt gondolám, mán épp eleget futottunk… Látám én is. A mólók... De mos’mán nagyon kíváncsi levék, mi is lehet ebbe a cifra dobozba zárva... Adjá' hálát inkább a Szajhakirálynőnek, hogy egy ilyen ezermester a te cimborád…

 

Fent

Keresés

Véletlen kép a galériából

Vincenzo lánya
Image Detail Image Download
Fent