Logo
Hétköznapi Hősök Ifjúsági Egyesület

Vámpír

Figyelem! Új ablakban nyissa meg. PDFNyomtatásE-mail

Írta: The

Niccoló Machiavelli - A Fejedelem

(részletek)

Akik egy Fejedelem kegyét meg akarják nyerni, többnyire a legbecsesebb tulajdonukkal járulnak elébe, vagy olyasmivel, amiben, úgy vélik, leginkább örömét leli majd.

 

Az uralom és birtoklás minden fajtája, amely valaha is hatalmában tartotta az embereket, köztársaság vagy egyeduralom volt, s ma is az. Az egyeduralom vagy örökletes, amikor a Fejedelem vér szerint a már régóta uralkodó családhoz tartozik, vagy újkeletü.

Ha új, akkor vagy teljesen újonnan szerzett, vagy olyan, mint amikor valamely uralkodó meghódít, és örökölt országához csatol egy újabbat. Az így szerzett birodalom lakói vagy egyetlen Fejedelem országlásához, vagy a szabadsághoz szoktak, meghódíthatók a Fejedelem saját fegyvereivel, vagy idegen fegyverekkel, szerencse vagy vitézség által.

A Fejedelem által öröklött országokat, ahol már hozzászoktak a Fejedelem családjához, nem olyan nehéz megtartani, mint az újonnan szerzetteket, mert elégséges az õsök által létrehozott rendet meg nem bolygatni, és a viszonyokhoz illeszkedni.

A vérségi uralkodónak ugyanis kevesebb oka és szüksége van arra, hogy bántsa alattvalóit: sokkal inkább kedvelik ennél fogva, és ha különösen aljas szenvedélyek nem teszik gyûlöletessé, alattvalói természetszerûleg szeretik majd.

S az uralkodás hagyományossága, az uralom folytonossága teszi, hogy a változtatás vágya és oka kialszik és megszûnik, mert a változás olyan, mint a bontott fal: újra kell rakni.

Az újkeletü egyeduralom sok bajjal jár. Ha nem egészében új keletü, csupán, mint a birodalom egy része, bizonytalan volta elõször is egy természetébõl fakadó bajból származik, amely minden új keletü egyeduralom baja.

A baj az, hogy az alattvalók sorsuk jobbra fordultában bizakodva szívesen cserélnének uralkodót, s ebben a hiedelmükben fegyvert ragadnak ellene.

Csalatkoznak mégis, mert látniuk kell, hogy csak rosszra fordul a dolog.

Ami egy másik természetes szükségszerûségbõl veszi eredetét, onnan, hogy az új uralkodó fegyveres erõvel, vagy végtelenül sok más méltánytalansággal kénytelen sérteni mindazokat, akiknek fejedelme lett, ez az új szerzemény természetébõl folyik.

Így ellenségeid lesznek mindazok, akiket megsértettél, midõn elfoglaltad a birodalmat, és nem tudod barátaidnak megtartani azokat, akik oda helyeztek, mert nem teljesíthetted mindazt, amit vártak tõled, mert nem tudsz ellenük erõs orvosságot alkalmazni. Mert elkötelezted magad velük szemben, és mert a bennszülött lakosság jóakaratára is, mindig szüksége van annak is, akinek igen erõs hadserege van ahhoz, hogy egy vidéket hatalmába ejtsen.

Igaz azonban az is, hogy a fellázadt birodalmat másodszorra elfoglalván nehezebb újra elveszíteni, mert az uralkodó a lázadás örvén, s hogy uralmát biztosítsa, kíméletlen lesz a bûnösök lakoltatásában, s jogosnak látván gyanakvását, gyenge oldalát biztosítja.

Azok az országok, amelyeket leigázásuk után a hódító korábbi birtokához csatolt, vagy ugyanegy országhoz tartoznak, és egy nyelvet beszélnek, vagy nem.

Ha egyazon országhoz tartoznak, nagyobb lehetõség nyílik megtartásukra, hacsak szabad élethez nincsenek szokva, biztos leigázásukhoz elég, ha a Fejedelem az õket addig hatalmában tartó uralkodó egész családját megsemmisíti, mert egyébiránt régi állapotukban megmaradván, szokásaikban nem háboríttatva, nyugodtan élnek.

S két dologra kell ügyelnie annak, aki meg akarja tartani, amit szerzett: elsõbben is a régi uralkodónak még írmagja sem maradjon, másodszor pedig, hogy a törvénykezést, adózást meg ne változtassa - így korábbi országával hamarosan egységes birodalmat alkothat.

Ámbár a nyelvükben, szokásaikban és államrendjükben különbözõ tartományok elfoglalása bajjal jár, s nagy szerencse, erõ és furfang szükségeltetnek megtartásukhoz, egyfajta hatásos orvoslása mindennek, ha a hódító a tartományban megtelepedik, s ez által a birtoklást tartóssá és biztonságossá teszi.

Mivel ha helyben vagy, könnyen meglátod a keletkezõ rendetlenséget, így hamar orvosolhatod, de ha ott nem vagy, csak akkor lészen róla tudomásod, mikor a baj már nagy, s mikor már nincsen ellenszere.

Tisztviselõid sem tudják országod legott kifosztani.

A másik hatásos orvosság, telepesek odavitele, akár egy, akár több helyre, hogy a birodalom kötelékeit alkossák, mert vagy ez szükséges, vagy elegendõ létszámú gyalogos katonaság állomásoztatása.

Tudvalevõ, hogy az emberek megbosszulják az apróbb sérelmeket, mivel a súlyosakat nem tudják, ezért vagy dédelgetni kell, vagy elpusztítani õket, az embereknek úgy kell ártani, hogy ne kelljen félni a bosszútól.

Fegyveresek tartása telepesek helyett sokkal többe kerül, az õrködésben elfolyik az állam jövedelme, a gyarapodás így veszteségbe fordul, és az államnak kárára válik.

Hadseregének új és új beszállásoltatását mindenki nyûgnek érzi majd, és mindenki ellenséged lesz miatta, mégpedig olyan ellenség, aki ártani tud, mert noha megverted, õ bent maradt a házában.

A vegyes birodalom ura, gyöngébb szomszédainak ura és védelmezõje kell hogy legyen, meg kell tanulnia, hogy a nála erõsebb szomszédságot erejébõl kivetkeztesse, s ügyelnie kell, hogy véletlenül se lépjen be birodalmába hozzá hasonlóan erõs idegen.

Még így is megeshetik, hogy a becsvágyók, az elégedetlenek, akik félnek, idegen segítségért folyamodnak.

A dolgok rendjébõl következik, hogy mihelyt hatalmas idegen tör valamelyik állam területére, az addigi uralkodó elleni irigységükben melléállnak mindazok, akik gyengébbek nála.

A szárazbetegség doktorai állítják, hogy könnyû a gyógyítás a baj elején, noha nehéz a felismerés, míg idõ multával, ha nem ismerik fel, és nem gyógyítják, könnyû lesz a bajt megállapítani, de sokkalta nehezebb az egészséget helyreállítani.

Mindazon országokat, amelyekrõl ismeretünk van, kétféleképpen kormányozzák: vagy egy uralkodó, akinek a többiek szolgái, és kegyelmébõl és engedélyével segédkeznek az ország kormányzásában, mint megbízottai, vagy az uralkodó és fõurai, akik nem az uralkodó kegyelmébõl, hanem származásuk õsi volta miatt viselik rangjukat.

Három módja van azon birodalmak megtartásának, melyek, mint mondottúk, maguk szerezte törvények alatt, szabadságban élnek, amikor meghódítják õket.

Elsõbben is elpusztítani, másodsorban közöttük lakni, harmadsorban saját törvényeikkel élni hagyni, és adófizetésre kötelezni õket, ugyanott kevesek uralmát létrehozni, és jóindulatukat általuk biztosítani.

Könnyebben tartható kézben egy szabadsághoz szokott város a saját polgárai révén, mint bármely más módon, ha a fejedelem meg akarja kímélni. És aki olyan városnak lesz ura, amelynek a szabadság a természetévé vált, és nem pusztítja el, várhatja, hogy az fogja elpusztítani, mert ez a szó: ”szabadság” és ”régi rend” mindig jogot ad a lázadásra, sem az idõ múlása, sem a kedvezések el nem feledtetik.

Amikor azonban a városok vagy tartományok egy uralkodóhoz szoktak, és annak a nemzetsége kiveszett, egyrészt engedelmességhez szokván, másrészt régebbi uralkodójuk nem lévén - minthogy nem tudnak megegyezni, hogy valakit maguk közül uralkodónak megtegyenek - szabadon élni sem tudnak.

Ily módon nehezebben nyúlnak fegyverhez, és a fejedelem könnyebben vetheti õket uralma alá.

Hanem a köztársaságokban nagyobb az elevenség, több a gyûlölet és a bosszúvágy, nyugodni nem hagyja s nem is hagyhatja a régi szabadság emléke: olyannyira, hogy a legbiztosabb mód kipusztítani õket, vagy közöttük megtelepedni.

Az egészen új birodalmakban az új Fejedelem könnyebben vagy nehezebben tartja meg hatalmát, attól függõen, hogy mennyire tehetséges. Mivel az esemény, melynek során a magánszemélybõl Fejedelem lesz, virtust vagy szerencsét kíván, úgy tetszik, a két dolog valamelyike részint könnyít a dolgán.

Mindazok, akik virtusukkal válnak Fejedelemmé, nehezen jutnak a birodalomhoz, de könnyen megtartják; s a birodalom megszerzésének nehézségei részben az új rend és törvények szükséges bevezetésébõl adódnak, amelyekkel uralkodásukat megalapozzák.

Nincs nehezebb, kétesebb kimenetelû, veszélyesebb dolog, mint új törvények bevetéséért síkra szállni. Mert ellenségei mindazok, akiknek a régi törvények hasznára vannak, azok pedig, akiknek az új rendelkezések szolgálnak hasznukra, pusztán lagymatag védelmezõi. Ez egyrészt az ellenfelektõl való félelembõl adódik, akik a törvényt a maguk oldalán tudják, másrészt az emberek hitetlenségébõl, akik nem nagyon bíznak az új dolgokban biztos tapasztalat nélkül.

A népek természete is változó; könnyû õket meggyõzni valamirõl, de nehéz meggyõzõdésükben megtartani. Ezért azon kell lenni, hogy amikor már nem hisznek többé, erõszakkal tartsuk meg hitüket.

Akik magánszemélybõl csak szerencse által válnak Fejedelemmé, szinte semmi fáradtságukba nem kerül, hogy azzá váljanak, de annál többe, hogy azok maradjanak.

Minden nehézség akkor keletkezik, mikor már célhoz értek. És ezek akkor bukkannak elõ, amikor valaki pénzen vesz uralmat, vagy más kegyébõl jut hozzá.

Ezek egyszerûen támogatóik akaratától és szerencséjétõl függenek, és mindkét dolog bizonytalan és nagyon változékony.

A hamar támadt birodalom azután, mint a természet minden túl hamar született és növekedett dolga, nem rendelkezik megfelelõ gyökérzettel, és nem eléggé arányos felépítésû, hogy ellenálljon az idõ viszontagságainak.

Kétféleképpen válhat még valaki uralkodóvá, amit nem lehet teljesen a szerencsének vagy a virtusnak tulajdonítani.

Ezek a módok, amikor valamilyen gyalázatos és szentségtelen módon jutnak birodalomhoz, vagy amikor valaki, más átkozottak kedvébõl lesz birtokának uralkodója.

Egy domínium elfoglalásakor a hódítónak számba kell vennie, milyen sérelmeket kénytelen elkövetni, s egyszerre kell megtennie valamennyit, nehogy megismételni kényszerüljön. A sérelmeket mind egyszerre kell elkövetni, mert így kevésbé érzik õket. A kedvezéseket pedig apránként kell adagolni, hogy jobban éreztessék hatásukat.

Aki pedig más átkozottak akaratából lesz birtokának Fejedelme, annak nem pusztán virtus és nem pusztán szerencse kell, sokkal inkább szerencsével párosult ravaszság.

Az, aki az öregek révén kerül uralomra, nehezebben tartja meg uralmát, mint aki saját maga, vagy az ifjak segítségével jut oda; sokan lábatlankodnak körülötte, akik mind egyenrangúnak tartják magukat, s ezért velük bánni, nekik parancsolni nem tud, ahogyan szeretne. Az öregekkel kétféle módon kell eljárni. A Fejedelem részesítse tiszteletben és kedvelje azokat, akik elkötelezik magukat mellette.

Akik nem hívek hozzá, azokkal kétféleképpen járjon el. Az értékesebbjét, akiktõl jó tanácsot várhat, használja fel, hiszen ha jól megy a sora, díszére válnak, ha pedig bajban van nem kell tartania tõlük. Hanem ha ármányosságból nem állnak mellé és többet akarnak, ez annak a jele, hogy inkább magukkal törõdnek, mintsem õvele: ezektõl óvakodnia kell, mert a bajban mindig a romlására törnek. A Fejedelemnek maga mellé kell állítania az átkozottakat, másként a bajban nincs segítsége.

Az egyes domíniumoknál figyelembe kell venni, képes-e az uralkodó, hogy birtokát önerejébõl megvédelmezze, vagy mindig mások védelmére szorul.

Azok képesek önállóan megállni a lábukon, akik pénzzel, katonasággal rendelkezvén, megfelelõ hadsereget szervezhetnek, és csatát vívhatnak bárkivel, aki rájuk támad.

Az uralkodót székvárosának erõsítésére és felszerelésére bíztatom, s hogy a vidékkel ne is törõdjék, legfeljebb kevés mértékben. Az erõdített várossal rendelkezõ uralkodót lehetetlen sikeresen megtámadni.

Az ellenség az ostrom kezdetekor érthetõ módon gyújtogat és fosztogat a vidéken; az Õ kötelessége tehát, hogy alattvalói védelmérõl gondoskodjék. Mindazonáltal az elõrelátó Fejedelemnek az ostrom alatt nem lesz nehéz alattvalóiban a lelket tartani, ha a védelem eszközeiben és táplálékban nincs hiány.

Az egyházi uralom alatt levõ államoknál minden nehézség a birtokbavétel előttről adódik, mert itt a vallás régi és olyannyira hatékony intézményét fenntartják.

Ha valaki azt kutatná, hogyan nõtt az egyház világi hatalma ekkorára, csak egy példát hadd említsek.

VI. Sándor (Rodrigo de Borgia 1492-1503), akihez fogható pápa addig még nem volt, megmutatta, hogy mire jut egy pápa pénzzel és erõszakkal, s kezében Valentino Herceggel. Bár nem az egyház, hanem a Herceg megsegítése volt szándékában, tettei mégis az egyház tekintélyét növelték, halála és a Herceg pusztulása után az egyház lett fáradozásainak élvezõje.

Történt mindez az Orsinik és Colonnák fészkeinek szakadatlan intrikái és összetûzései közepette, melyben végül - az egyház gyarapodására - mindkét csoportosulás kellõképp meggyengült.

A Fejedelemnek biztos alapokra kell építenie, különben szükségképpen elpusztul.

A legfontosabb alapok: a jó törvények és a jó hadsereg.

Saját fegyverei nélkül egyetlen birodalom sem lehet biztonságban.

Az is elképzelhetetlen, hogy jó törvényeket találjunk ott, ahol nincs jó haderõ, ahol pedig jó a hadsereg, szükségszerûen a törvények is jók.

A Fejedelem feladata hadseregét rendben tartani és engedelmességre szoktatni.

A hadi tudományokban járatlan uralkodónak katonái elõtt becsülete nincs, ezért a hadban való jártasságot sohasem szabad elhanyagolnia, s békében még inkább kell gyakorolnia, mint háború idején; ezt kétféleképpen teheti: szellemi és testi fáradozással. Ami a testgyakorlást illeti, azon kívül, hogy ez fegyelemben és gyakorlatban tartja a seregét, járjon vadászni, és vadászat közben ismerje meg a birtokát. Ennek ismerete rendkívül fontos, mert megismerve azt, könnyebb megvédenie. Ami szelleme kimûvelését illeti, a Fejedelemnek a történelmet kell tanulmányoznia, s figyelemmel kell kísérnie a többi Hatalmasságok cselekedeteit.

Hogyan kell az uralkodónak szövetségeseivel és alattvalóival bánnia, és õket vezetnie:

Az olyan uralkodónak, aki mindenkihez jó akar lenni, gonoszok okozzák a vesztét.

Ezért szükséges, hogy a Fejedelem hatalmának megóvása érdekében megtanuljon rossznak lenni, és ezt a szükségnek megfelelõen gyakorolja. Mindenki azt gondolja, hogy a Fejedelmeknek minden valamennyi jónak tartott tulajdonsággal rendelkezniük kellene, de mivel ez úgysem lehetséges, a Fejedelem legyen óvatos, hogy kerülje azon rossz tulajdonságok hírét, amelyek birtokától megfoszthatják.

Azzal ne törõdjék, ha olyan rossz tulajdonságokat tételeznek fel róla, amelyek nélkül nehezen tudná hatalmát megõrizni; mert ha jól meggondoljuk a dolgot, mindig akad olyasmi, ami erénynek látszik, de gyakorlása a Fejedelem romlását okozhatja, míg más tulajdonság, ha kárhozatosnak látszik is, általa jólétbe és biztonságba kerül.

A bõkezûségrõl és fösvénységrõl:

Ha a Fejedelem csak annyira bõkezû, amennyire illenék, akkor az kárára válik; mert ha csak ügyeskedve s a kötelezõ mértékig bõkezû, azt észre sem veszik, és nem kerülheti el, hogy fukarnak ne bélyegezzék. Az a Fejedelem, aki fel akar tûnni bõkezûségével, szükségképpen nem tartózkodhat a pazarlás valamilyen formájától. Az ilyen Fejedelem felemésztve vagyonát, végül mindenre képes lesz, hogy pénzhez jusson. Kiszipolyozza alattvalóit, emiatt meggyûlölik. Ilyen úton-módon ezzel a bõkezûséggel sokakat sért meg és csak keveseknek juttat.

A Fejedelemnek nem kell félnie attól, hogy fösvény hírébe került, mert különben alattvalóit kell megrabolnia. A fösvénység azon bûnök egyike, amelyek uralmon tartják.

Abból pedig ami nem a tiéd vagy alattvalóidé, bõ kézzel osztogass.

A könyörületességrõl és kegyetlenségrõl:

Minden Fejedelem törekedjék arra, hogy könyörületesnek tartsák, ne kegyetlennek. Mégis vigyázni kell, hogyan alkalmazzuk a könyörületességet.

Az uralkodónak nem kell attól félnie, hogy kegyetlennek híresztelik, ha egységben és békességben tartja alattvalóit.

Mégis, a birodalmában és cselekedeteiben egyaránt elõvigyázatosnak kell lennie. Senkit se riasszon el magától, legyen mértéktartó, körültekintõ és emberséges.

Szeressék-e inkább az uralkodót, vagy féljék? Egyik is, másik is szükséges lenne, de biztonságosabb, ha tartanak tõle, mint ha szeretik. Az átkozottakról ugyanis általában elmondhatjuk, hogy hálátlanok, ingatagok, színlelõk. A veszélytõl visszarettennek. Ha adakozó vagy velük, lábad elé vetik magukat, létüket és vérüket kínálják, amikor nincs rá szükség, de mihelyt szorult helyzetbe kerülsz, fellázadnak ellened. Mert a szeretetet csak a vér köteléke tarthatja fenn, ám a félelmet a büntetéstõl való rettegés tartja fenn, és ez soha nem hagy el téged.

A Fejedelemnek vigyáznia kell, csak annyira féljék, hogy a szeretet hiánya gyûlöletnek ne legyen okozója.

Ha valami mégis vérontást követel, úgy járjon el, hogy tettének magyarázata és nyilvánvaló oka legyen.

Amikor az uralkodó a hadak élén áll, nem kell törõdnie a kegyetlenség hírével, mert e-nélkül még soha hadsereget együtt nem tartottak, haditettet végre nem hajtottak.

Végezetül: Mivel az emberek akaratától függ, szeretik-e az uralkodót, viszont a Fejedelem akaratától, hogy félnek-e tõle, igazodjék a bölcs uralkodó aszerint, ami tõle függ, s nem aszerint, ami másoktól.

Az adott szóról:

Bárki megértheti, mennyire dicséretes, ha a Fejedelem megtartja adott szavát, õszinteséggel és nem ravaszsággal él.

Mégis azt tapasztaljuk, hogy a szószegõ uralkodók vittek véghez igen nagy dolgokat, kik a többiek eszén kifogtak; ezek végül is többre vitték, mint akik igazul cselekedtek.

Kétféle módszer van a küzdelemben: az egyik a törvényekkel, a másik az erõszakkal.

Emberi tulajdonság az egyik, a vadállat sajátsága a másik.

A fejedelemnek tudnia kell felhasználni a benne rejlő embert és vadállatot.

A bölcs uralkodó ne legyen szótartó, ha ez a magatartás a kárára válik, s ha az okok, melyek miatt ígéretet tett, megszûntek. Az okos Fejedelem mindig talál rá alkalmat, hogy csalárdságát jó színben tüntesse fel, de ezt a természetét jól el kell titkolnia, és nagy szenteskedőnek és színlelőnek kell lennie.

Meg kell érteni, hogy a Fejedelem, kiváltképp az új Fejedelem, nem tudja mindig azt tenni, amiért õt jónak fogják tartani. A szerint kell hát cselekednie, ahogy a szél fúj, ahogy a szerencse változásai parancsolják.

Vigyáznia kell a Fejedelemnek, hogy amikor mások látják vagy hallják, legyen csupa könyörületesség, csupa becsületesség, csupa feddhetetlenség, csupa emberség.

Mindenki azt látja majd, amilyennek mutatod magad, s csak kevesen érzik meg, milyen vagy valójában; s ezek sem merészelnek a többség véleménye ellen szólni.

Gyõzzön tehát a Fejedelem, és tartsa fenn hatalmát, s eszközeit tiszteletre méltónak fogják ítélni, mert a tömeg csak a látszat és az eredmények után megy.

A Fejedelemnek két dologtól kell tartania: bent az alattvalóktól, kint a hatalmas uralkodóktól. Ezektõl jó hadsereggel és szövetségesekkel védelmezze magát.

Ha künn minden nyugodt is, összeesküvésektõl tarthat a Fejedelem, ezeket úgy kerülheti el, hogy vigyáz, ne gyûlöljék, a népe legyen elégedett vele. Mert az összeesküvõ a nép kegyét kívánja megnyerni az uralkodó elpusztításával.

Ha a Fejedelem oldalán áll a katonai erõ, a hagyományok, a szövetségesek, és népe jóakarata, valószínûtlen, hogy ellene bárki is összeesküdni merészeljen.

Ha lehet, a kellemetlen dolgokat mások végezzék el a Fejedelem helyett, de õ legyen az, aki kegyet gyakorol.

Birtokának megtartása érdekében a Fejedelem gyakorta kényszerül rossznak lenni, mert ha a közösség, amelyikre szükséged van hatalmad fenntartásához, romlott, annak a jellemét kell követned, hogy eleget tehess neki. Márpedig ilyenformán a jámbor cselekedetek az ellenségeid lesznek.

A Fejedelmek nagysága kétségkívül akkor mutatkozik meg igazán, ha az elébük tornyosuló nehézségeket és az ellenállást leküzdik, ezért a szerencse különösen kedvez az új Fejedelemnek, ha ellenséget állít elébe.

A bölcs Fejedelemnek, ha erre alkalma nyílik, ravaszul valamilyen ellenséget kell szereznie, úgy, hogy azzal végezvén, nagysága növekedjék.

Egyes Fejedelmek megbízhatóbbnak és hasznosabbnak tartották azokat, akikre uralkodásuk kezdetén gyanakodtak, mint azokat, akikben eleinte megbíztak, mert azoknak nagyobb hûséggel kell szolgálniuk, mert tudják, hogy tettekkel kell elfelejtetniük a róluk kialakult rossz véleményt.

Birtokuk védelme érdekében a Fejedelmek erõdítményeket szoktak emeltetni, hogy biztos menedékük legyen valamely hirtelen támadással szemben.

Az a Fejedelem, aki inkább fél alattvalóitól, mint a külsõ ellenségtõl, erõdítsen, hanem aki nem, az hagyjon fel vele. Hasznosabb erõdítmény az, ha alattvalóid szeretnek (vagy tartanak tõled), mert akárhogy is bástyázod körül magad, ha alattvalóid gyûlölnek, nincs menedéked.

Semmi másért nem becsülik úgy az uralkodót, mint ha nagy vállalkozásba kezd, és nagyszerû példát mutat. Úgy jutalmazzon és büntessen, hogy azt sokáig emlegessék.

Becsülik még az uralkodót, ha igazi szövetséges, vagy igazi ellenség.

Ha minden tekintet nélkül száll síkra valaki mellett, vagy valaki ellen.

Az ilyen cselekedet mindig hasznosabb, mint semlegesnek maradni.

Aki nem barátunk, arra kér bennünket, maradjunk semlegesek egy konfliktusban, aki pedig barátunk, arra, hogy szálljunk síkra mellette. A Fejedelemnek vigyáznia kell, nehogy más, nála erõsebb hatalommal szövetkezzék, hacsak szükségbõl nem, mert ha az a hatalom gyõz, nem kerülheti el az alávetettséget, s a Fejedelemnek óvakodnia kell attól, hogy mások

kénye-kedvétõl függjön.

A tanácsadókról:

A Fejedelem eszes voltát elsõsorban az dicséri, kik vannak körülötte. Ha ezek megfelelõek és hûségesek, mindig bölcsnek tarthatjuk a Fejedelmet.

Az a miniszter, aki inkább magával, mintsem veled törõdik, abból jó tanácsadó sohasem válik, abban sohasem bízhatsz.

A Fejedelem is gondoskodjék arról, hogy a tanácsadója hűségét biztosítsa:

jutalmazza, tegye gazdaggá és elkötelezetté; adjon neki kitüntetéseket és megbízatásokat, legyen elég tisztessége, hogy többre ne áhítozzék. Hogyan kell elkerülni a hízelgőket?

A hízelgést elkerülni másként lehetetlen, csak ha a többiek megértik, nem bántódunk meg, ha az igazat mondják; ha viszont bárki a szemünkbe mondhatja az igazságot, akkor a tisztelet hiányzik. Ezért a Fejedelem hívjon udvarába bölcs személyeket, egyedül ezeknek legyen szabad az igazságról nyilatkozniuk. És csak azokról a dolgokról, melyekrõl maga a Fejedelem kérdezõsködött, másról nem. Õ rajtuk kívül viszont mást meg ne hallgasson.

Dönteni is maga döntsön, elhatározásában viszont legyen állhatatos.

Aki másképp cselekszik, a hízelgõk hálójába kerül.

A Fejedelemnek mindig tanácsot kell kérnie, de akkor, amikor õ akarja, és nem akkor, amikor mások akarják. Sõt el kell vennie a kedvét annak, aki tanáccsal akar szolgálni valamiben, amikor nem kérdezte a véleményét.

Mégis gyakorta kérdezõsködjék, s a kérdezett dolgokban türelmesen keresse az igazat.

Sokan, akik úgy vélekednek, hogy valamely Fejedelem azért áll bölcs uralkodó hírében, mert jó tanácsadók vannak körülötte, s nem természettõl fogva ilyen, minden bizonnyal ámítják magukat, mert az olyan Fejedelemnek, aki természettõl fogva nem bölcs, hiába adnak jó tanácsot. Akárhonnan jöjjenek is, a Fejedelem bölcsességébõl kell a jó tanácsoknak fakadniuk, és nem a Fejedelem bölcsességének a jó tanácsokból.

Az új Fejedelem cselekedeteit sokkal nagyobb figyelem kíséri, mint az örökös Fejedelemét.

Az a Fejedelem, aki mindig, mindenben a szerencsére támaszkodik, annak forgandó volta miatt, a saját romlásába rohan.

Az boldogul, aki eljárásában az idõk változását követi, aki az idõ változásával nem tud lépést tartani, szerencsétlen.

Aki természetét az idõ és a dolgok változásának megfelelõen cseréli, szerencséjét megtartja.

Végezetül:

Fogadja Nagyságod ezt a mûvet olyan szívvel, olyan reménységgel, ahogyan az igaz mûveket szokták, s Nagyságod címere alatt nemesedjék a Korona.

Teljesedjék be egy õsi jövendölés:

”Erény a téboly ellen

fegyverre kap; vívásuk röpke lészen,

mert még az ősi szellem

nem halt ki az átkozottak szívébõl egészen." ***

*** Valamikor Francesco Petrarca elõtt, s az átok beteljesülése után, szabadon.

Fent

Keresés

Véletlen kép a galériából

24
Image Detail Image Download
Fent