Logo
Hétköznapi Hősök Ifjúsági Egyesület

A kristálytükör

Figyelem! Új ablakban nyissa meg. PDFNyomtatásE-mail

Írta: The

"Mit szőtt, a szőnyeg szétszakadt,

A Nagy Tükör kettéhasadt.

Az átok immár rám szakadt!..."

 

 

Anyai nagyanyám ajándéka volt. Nászajándék, a nyugati tartományok főboszorkányától.

Apám szerint haszontalan kacat (Ő csak a lovakat és a valamire való fegyvereket tudta értékelni igazán), Magiszter Ravialli, az öreg udvari tudós és csillagász szerint átjáró egy másik világba, a mindhárom kontinenst beutazó Ezüstpengés Larion szerint pedig mindössze egy egyszerű “tükör”.

 

Fiatal feleségem nem fűzött hozzá megjegyzést, bár őszintén megvallom, az együtt eltöltött kevés időnk alatt amúgy sem hallottam sok szavát. Silens atya a királyság átkának, egyenesen az Ördög munkájának bélyegezte, és óva intett a használatától.

Az “ajándék” sokáig csak ott állt a lakosztályomban, letakarva egy hatalmas, kopottas bársonyfüggönnyel, mígnem egyszer véletlenül, (talán a sors akarta így) a lábammal beléakadtam és lerántottam róla a cselédek által nagy gonddal és odaadással ráügyeskedett leplet. A bíborszín szőttes a földre hullott, Én meg majdnem bezuhantam a kandallóba, az előre odakészített, vaskos fahasábok közé. Végre, sikerült valahogy megkapaszkodnom a hideg kőben és visszanyernem az egyensúlyomat, miközben felváltva átkoztam ügyetlenségemet, és kívántam pokolra a szolgákat, akik ilyetén csapdát bírtak állítani nekem, gyanútlannak, a szobám közepén.

Majd megfordultam, és akkor, egyszer csak, ott állt előttem Ő…

Ő, akinek szépségét jellemezni nincsenek megfelelő szavaim, aki képes volt első pillantásra a felszínre rángatni lelkem legmélyén rejtegetett szerelmes vágyaim legteljesebbikét, akinek már a puszta látványa is azonnal a végletekig felkorbácsolta romlott énem vad és állatias szenvedélyét.

Hosszú, súlyos percekig (vagy talán órákig) csak néztem megbűvölten azokba a finom metszésű, hatalmas, zöldes árnyalatú szemekbe, a hirtelen fellobbanó szerelem gyönyörű érzésével, mely betöltötte egész szívemet. Nem voltam tudatában a külvilágnak, ahogyan álltam ott, a csodálatnak eme jóleső, időtlen dermedtségébe burkolózva. Csak néztem Őt némán, és szerettem, mint még soha.

Furcsa révületemnek az est leszálltával bekövetkező sötétedés vetett véget, mikor is “kedvesem” alakja köré (egy tapasztalt szerető óvatosságával) finom hálót szövő alkonyi félhomály végre megtörte a varázst. Remegő kézzel gyújtottam gyertyát, rettegve attól, hogy eltűnik számomra az édes látomás, de hála a szenteknek, csodálatom tárgyát nem szívta magába az éjszaka hideg sötétje. Gyertyám csonkig égett és közeledett már a hajnal, mikor fáradtan, a boldogságtól ittasan az ágyamig tántorogtam.

Szeret, és Én szeretem. Egyszerű elmémnek ezzel a gondolatával zuhantam mély, álomtalan álomba. Mikor felébredtem, első gondolatom azonnal Ő volt. A szobámba siettem, majd odaléptem nagyanyám ajándéka elé, hol előző napon megpillantottam. Már várt rám.

Keveset pihenhetett, mert szemei - azok a csodálatos fényű tündérszemei - kicsit mintha kialvatlannak tűntek volna a kelő nap bronzarany fényénél. Sok időt töltöttem aznap is (és a következőkben is) imádottam társaságában, sokkal többet, mint amennyit a királyság ügyeinek intézése megengedett volna. Tulajdonképpen minden szabadidőmet ott töltöttem, az “ajándék” előtt, féltékenyen nem engedve senki emberfiát ezen túl még a szobám közelébe sem. Teltek a napok, és keserű fájdalommal tapasztaltam meg, hogy bármennyire is vágyom rá, nem tudom még csak megérinteni sem szerelmem. Valahányszor ezzel próbálkoztam, mindig valami sima, láthatatlan, a kezdeményezéseimnek makacsul ellenálló felületbe ütköztek kezeim. Láttam, hasonlóképp szenved Ő is, hiszen velem együtt próbálkozott mindannyiszor.

Néha már szinte éreztem, ahogy ujjaink összeérnek, de a végén be kellett látnom, hogy csak szertelen vágyam játszott érzékeimmel csalfa, tünékeny reményt keltő játékot. Láttam kedvesem angyali arcán a szenvedést. És szenvedtem, mint még soha.

Hosszú, édes-bús napokat töltöttünk el együtt. És az idő múlásával egyre mélyebb részleteket fedeztem fel szépségében. Majd a napok lassan hónapokká nemesültek. Minden reménytől megfosztottan, hogy valaha is érinthetem, a legádázabb szerelemmel a szívemben telt el így egy esztendő. Időm nagy részét továbbra is a szobám rejtekén töltöttem, titkommal, kedvesemmel. A tehetetlen vágy gyakran csalt könnyeket a szemembe, és láttam, szerelmem a legteljesebb mértékben osztozik bánatomban ilyenkor.

Apró gyémántcseppekként szikrázva peregtek végig a bánat könnyei markáns vonalú, sápatag arcán.

És Én egyre jobban szerettem. Ünnepekké lettek a percek, az órák, amiket vele töltöttem.

És szomorúsággá.

Feleségem közben állapotos lett. Talán a Főpohárnoktól, de az is lehet, hogy az Istállómestertől esett teherbe. Nem érdekelt igazán. A pletykák erről, ha voltak is, nem jutottak el a fülemig. Már egy éve nem háltunk együtt, találkozni is csak mintegy három alkalommal találkoztunk az elmúlt hónapok során, szinte kizárólag hivatalos alkalmakkor. Soha nem veszekedett, bár eleinte még láttam a csalódottságot a szemeiben. Kérdezni is csak egyszer kérdezett hogylétem felől, de váratlan és indokolatlan dühkitörésem elvette a kedvét a további próbálkozásoktól. Kapcsolatom a palota többi lakójával is megromlott. Barátaim elhagytak, testvéreim menekültek “rontó” közelségemből.

Csak Ő tartott ki mellettem mindvégig. Mindig ott volt, mikor szükségem volt rá.

Ott volt bebörtönözve abba az átkozott “tükörbe”. És Én elhatároztam, hogy kiszabadítom.

Idővel rögeszmévé nőtte ki magát ez a gondolat fejemben, a vágy pedig cselekvésre sarkallt.

Majd megcselekedtem. Ó fájdalom!

Egyik nap egy jókora harci kalapáccsal (az őrség kapitányától kölcsönöztem) tértem vissza lakosztályomba, majd biztos fogást keresve a nyélen, mindenre elszántan “kedvesem börtöne” felé sújtottam vele. Hatalmas csörömpöléssel robbant ezernyi apró szilánkra célpontom, a pöröly meg kicsúszva kezemből, átrepült a szobán, összetörve értékest-értéktelent egyaránt, mi ez alatt az útjába került. Az otromba fegyvertől valamivel eltérő ívet írva le, érkeztem meg kedvenc kandallómba, ezúttal esélytelenül a megkapaszkodásra. De mi volt az esés fájdalma ahhoz a fájdalomhoz képest, amit akkor éreztem, mikor megpillantottam tettem eredményét. Nagyanyám összetört ajándékát.

A bronzból kovácsolt, egyedül árváló míves keretet, aminek a túloldalán – az elképzelésemmel ellentétben - mégsem tudtam megtalálni szerelmem. Órákig kutattam a romok között, hátha a nyomára bukkanok. És tehetetlenségemben csak potyogtak a könnyeim, miközben elveszített boldogságomra gondoltam. Ezt követően, egy álló hétig jártam lázasan, egymagamban a kihalt palotaszárny üresen kongó, dohszagú termeit. A szerzetesek kiváló borától lerészegedve, bűzlő lehelettel és fröcsögő nyállal kértem, fenyegettem, majd átkoztam az egynek és igaznak mondott Istent.

Arra gondoltam, jó lenne véget vetni nyomorúságos létemnek. De túl gyáva voltam a halálhoz.

Majd lassan, egy másik terv kezdett megfogalmazódni bomlott elmémben.

És hozzáláttam, hogy megvalósítsam. Egy gúnyos, holdvilágos éjjelen, mikor már az egész palota elcsendesült, a végzet sötét angyalaként lopóztam feleségem szobájához, majd meggyőződve arról, hogy már az álmok igaz ösvényére lépett, megmarkoltam kedvenc párnáját (mennyire szerette!) és azzal, ott, megfojtottam. A gyógyító - miután másnap megtalálták - szomorúan állapította meg a halál beálltát, de a fulladást szerencsétlen balesetként könyvelte el. Nem is sejthették a kegyetlen valót…

Szép volt a temetésük, meg kell hagyni. Néhai feleségem képmutató rokonai ez egyszer kitettek magukért. A tartomány pedig egy emberként gyászolta szeretett Úrnőjét és annak meg sem született gyermekét.

Én pedig még azon a napon kinéztem magamnak egy rangban hozzám illő fiatal lányt, egy ősi, elszegényedett nemesi család engedelmes gyermekét. Feleségül kívántam venni.

Atyja szinte azonmód igent mondott, majd uralkodói akaratom nyomásának engedve - a kötelező gyászidőt figyelmen kívül hagyva - a következő holdnap elejére tűztük ki leendő házasságom időpontját.

Az első meghívót anyai nagyanyámnak címeztem. A nyugati tartományok főboszorkányának…

Fent

Keresés

Véletlen kép a galériából

Madame Le Blanc
Image Detail Image Download
Fent