Logo
Hétköznapi Hősök Ifjúsági Egyesület

Sír Becir Aefield előtörténete

Figyelem! Új ablakban nyissa meg. PDFNyomtatásE-mail

Írta: Likár Attila

Sir Becir Aefield

Damara területéről származó, különös lovag, ennyit lehet kivenni megjelenése alapján, többet nem igen árul el a múltjáról, mely titkokban nem szűkölködik, s közülük is a saját családjáé a legsötétebb.

Az egyik őse, úgy 200 éve, amikor a hazáját barbárok dúlták, fosztogatták, utolsó elkeseredettségében egy Hatran-hoz fordult segítségért. A paktum abból állt, hogy a „boszorkány” úgy intézte a történéseket, hogy az éppen Damara földjeit dúló idegenekkel szembeszálló megnyerte a csatákat, ha esély volt a győzelemre. Mivel szerette volna megvédeni mind szeretteit és a hazáját, ezért bármi árat hajlandó volt megfizetni. Az ár pedig, súlyosabb volt, mint azt Becir ükapja hitte, ugyanis az „átok” nemcsak őt, hanem leszármazottait is érintette. Ez az ár pedig az volt, hogy le kellett mondania a szerelemről, azaz sem ő nem szerethet, sem pedig őt nem szerethetik. Az akkori uralkodó, viszont meglátva a "hatalmas harcosban” rejlő lehetőséget, azonnal magához hívatta, s országa védelmezőjeként fogadta fel. Viszont az uralkodó kiderítette, hogy honnan is származik a „Védelmező” ereje, s a gyengéjét, végzetét is kiderítette: ha egy „külhoni” mégis belészeretne, akkor nyugalomra lel, megtörve az átkot, nem kell tovább hadakoznia. Mivel nem akarta elveszteni eme „ütőkártyáját” ezért mindig az országon belül, változatos helyeken állomásoztatta. Természetesen a Védelmező hűségesküje a hozzá rejtélyes módon kerülő gyermekekre is kiterjedt. Ugyanis az uralkodó udvari mágusa rájött, miként lehet egyetlen csepp vérből életet kelteni, de sajnos félrenézett valamit, s a végső áldozat a rituálé alatt tulajdon élete lett. Mivel a naplóját csak a rituáléig vezette, így a tévedésre csakis az uralkodó és a tanácsosa jöttek rá másnap, mikor a gyermekért mentek. Ettől a naptól kezdve az uralkodó meghagyta utódainak, hogy egy bizonyos napon adják oda az udvari mágusuknak a könyvet, s azonnal hajtassák vele végre a rituálét. Az udvarban senkinek sem tűnt fel, hogy 45-50 évente új udvari mágusuk lett.

Becir már négy éve volt egy északi bányászfalu és környékének védelmére kirendelve, megörökölve a szolgálatot barátja Shelian, az elf felderítővel együtt, kit délen húzott partra. Az egyik nap éppen őrjáratból tértek vissza, amikor arra tértek vissza a faluba, hogy a földesúr parancsára tulajdon bajtársai feldúlják a falut. A gőgős földesúr ugyanis vérszemet kapott, hogy a falunak van vérkő tartaléka, így a jogos adón felül követelte őket. A határvédő szakaszt mágiával befolyásolta, s arra utasította őket, hogy dúlják fel a falut, vérköveket keresve. Először szóval akarta megállítani az értelmetlenséget, de miután a földesúr csak kacagott, s a katonatársai éppen egy nőt és öregapját hurcoltak ki erőszakosan a házból, nem volt menekvés. Azonnal kardot rántott, s először a gonosz urat ütötte ki kardlappal a nyeregből, majd a dulakodókra vetette magát. Becir és Shelian nem kegyelmezett, s „lemészárolta” tulajdon bajtársait, mind az ötvenet. A földesúr igaz túlélte, de azóta is tejfehér szemeivel maga elé mered, néha remeg, s homlokán végigfutó hegét érintgeti. Becir-éknek menekülni kellett, mivel az uralkodó törvények, az esküje ellen tett. Viszont az eskü úgy szólt, hogy mindaddig a hazáját védi, amíg nem lesz önös érdekű a kiadott parancs, s nem a nép ellen szól. Némi menekülés után, még Damara határain belül, egy rejtet kis vadászlakban húzódtak meg, sebeiket ápolni. Itt egy hölgy segít neki, aki maga is el szándékozott hagyni Damara földjét, hogy jobban megismerhesse a mágia művészetét, s célja Vízmélyvára volt. A hölgy megemlítette, hogy talán ott végleges védelem várja Becir-éket, s talán az átka megtörésében is tudnának segíteni. Becir máig nem tudja, hogy miért mondta el a hölgynek a titkát, s miért hallgatott rá. Utólag, pár ével később, az egyik karavánútján tudta meg, hogy az, akit idekísért Vízmélyvárába, az az akkori damarai uralkodó „fogadott” lánya volt, aki igazából a szomszédos Vaasa tartományi nagyhercegének különös körülmények között megárvult lánya.

Mostani társával, Aljuntil mágussal a Nyugat középföldek északi határánál találkozott, s ismerkedett össze, amikor éppen új védőket vett fel a karaván. A másik társuk, Harr, a rettenthetetlen harcos, azzal a karavánnal érkezett, amelyik egyesülve az övékével, együtt érte el Vízmélyét. Igazából az egyik fogadóbeli összezördülésnél ismerkedtek össze, s segítették egymást. Máig tisztázatlan, hogy ki kinek a segítésére sietett akkor este.

Becir miután „leszámolt” a falut feldúló társaival, kissé megutálta vérontást, a harcot. Belefáradt az állandó „csak erőszakosan lehet a dolgokat megoldani” dologba, s talán rajta ütközik ki a családi 200 éves küzdelmek fáradalma. Ezért ha lehet, akkor kerüli a nyílt összecsapásokat, s inkább tárgyalva akarná megoldani a problémákat, de ha kell, odateszi magát, ha minden kötél szakad. Természetesen az Átok megtörésével is foglalkozik, de mivel a karavánkíséret miatt sokat van távol, így lassan halad előre, bár furcsa, hogy néha ő keresi fel misztikumok tudóit, máskor pedig néha csak úgy ott teremnek az információtöredékek a szállásán. Reményei szerint még egy év, és összeteheti a kirakós minden elemét és végre talán nyugalomra lel örökre…

Becir első ránézésre egy jó egészségének örvendő, átlagos damrai harcos, aik kitűnő és büszke lovasok. Ami először feltünik, hogy a szeme nem a megszokott színű, hanem acélosan szürke, mely néha vérvörösen csillan meg. A huszas évei vége felé járó férfi fekete hajában a halántékán két fehér sáv fut végig, mely némelyeknek kissé megrettentő összképet ad az amúgy kedves, segíteni akaró lovagról. Családi kardja mindig oldalán lóg, s néha, egyesek szerint amikor esős az idő, és kivonja a pengét, az vért könnyezik… ez persze csakis az átok, vagy a két évvel ezelőtti vérengzés utóhatása.

 

 

 

 

Fent

Keresés

Véletlen kép a galériából

dan inosanto5
Image Detail Image Download
Fent